Elkészítés: A csukát kellően megpucoljuk. Fejét, farkát leaprítjuk, törzsét egyenlő részre vagdaljuk. A haldarabokat sűrűn és mélyen irdaljuk. Fejét, farkát, belsejét vöröshagymával megfőzzük, majd átpasszírozzuk. Az így nyert lébe tesszük fel a káposztát főni. Amikor a káposzta már puha és levét elfőtte, a haldarabokat meg sózzuk, paprikás lisztben megforgatjuk, forró zsírban kisütjük. A káposzta felét az edényből kiszedjük, és helyette belerakjuk a megsült haldarabokat, majd a kiszedett káposztát a hús tetejére hintjük, leöntjük tejföllel, és forró sütőben 15 percig sütjük, majd tálaljuk. 4 szelet filézett ponty (egyenként kb. 15-20 dkg), 40 dkg savanyú káposzta, 1 nagy vöröshagyma, 1 dkg vaj, 4 szelet húsos szalonna (bacon), só, őrölt bors
A mártáshoz:
1dl tejszín, 1. 5 dl sör, 1 tojássárgája, 1 kk. só, 1 kk. citromlé
Elkészítés:
A káposztát, ha túl savanyú, kimossuk, majd apróra vágjuk. Esetleg 1 ek. Cukorral is ízesítjük. Kisebb tepsibe rakjuk, és előmelegített sütőben, a közepesnél erősebb lánggal 20 percig sütjük.
Párolt káposzta savanyú káposztából recent version
Egy ínycsiklandó sült mellé az egyik legjobb köret, amit készíthetsz, a káposzta, egyrészt, mert egészséges, másrészt, mert nagyon finom, és harmadrészt persze azért is, mert viszonylag hamar elkészülhetsz vele. Örökös dilemma a köménymag használata vagy nem használata ehhez az ételhez, a legjobb, ha kétfélét készítesz, így biztosan mindenki megtalálja majd a kedvencét. Párolt káposzta
Hozzávalók:
1 közepes fej lilakáposzta
1 evőkanálnyi ecet
4-5 evőkanál kristálycukor
só, frissen őrölt bors
olaj
Elkészítés ideje:
35 perc. Elkészítés menete:
Miután megszerezted a megfelelő fej káposztát, először is mosd át jó alaposan. Ha ezzel megvagy, vágd félbe, majd vágd csíkokra, és sózd be ízlésed szerint, ezután tedd félre negyed órára. Miután letelt ez az idő, egy mélyebb serpenyőben hevíts egy kis olajat, és karamellizáld meg rajta a cukrot. Ha már szépen megbarnult, keverd hozzá a káposztát, ízesítsd borssal és ecettel, majd egy kis vízzel öntsd fel - nagyjából fél deci elég is lesz -, fedd le, és hagyd párolódni.
A tejszínt a sörrel és a tojássárgájával összekeverjük, megsózzuk, citromlével ízesítjük. Köretnek főtt burgonya illik hozzá. 60 dkg ponty, 75 dkg fejes káposzta, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 5 dkg vaj, 1 fej hagyma, 2 evőkanál paradicsompüré, 15 dkg kovászos uborka, Só, őrölt bors,
A káposztát legyaluljuk, besózzuk, majd egy-két órát állni hagyjuk. Ezután jól kinyomkodjuk, és két evőkanál olajban megpároljuk. A pontyot kisebb szeletekre vágjuk, finoman megsózzuk (egyrészt mert a káposzta is sós, másrészt a hal kevesebb sót igényel), borsozzuk, lisztben megforgatva a vajban kisütjük. Összekeverjük a paradicsompürét, a meghámozott és karikára vágott uborkát, majd a halszeleteket egy kevés vízzel felengedve tíz percig főzzük. Ha elkészült, tűzálló tál aljába berakjuk a párolt káposztát, ráöntjük a halat a levével együtt, és a forró sütőben körülbelül 15 percig sütjük. Tálaláskor zöldhagymával, uborkával díszíthetjük. 30 dkg szálas savanyú káposzta, 10 dkg húsos szalonna, 3 babérlevél, erős paprika – ízlés szerint, 1 kicsi sárgarépa, 1 kis póréhagyma (kb.
Elkészítés: A kacsát az aprólékai nélkül feldarabolunk, és besózzuk. Lábasba helyezzük, leöntjük 1 pohár vízzel, azután fedő alatt addig pároljuk - közben kevés vizet adogatva alá -, amíg megpuhul. Ekkor levesszük a fedőt, és saját zsírjában a húsdarabok mindkét oldalát pirosra sütjük, majd a zsírból kiszedve félretesszük. A zsírból 2 evőkanálnyit kiveszünk, és ebben sárgára pirítunk 2 fej apróra vágott hagymát, megszórjuk 1 evőkanál cukorral, és tovább pirítjuk. Beletesszük a 80 dkg - levétől kinyomkodott - savanyú káposztát, a köménymagot, szükség szerint kevés vizet öntünk alá. Fedő alatt puhára pároljuk. Ha megpuhult, 2 dl tejföld keverünk bele. A kacsahúst a tányéron felszeleteljük, körítjük a káposztával, pár szem sült vagy főtt burgonyát is adhatunk mellé.
maguk is egyben gyógynövények is, és légúti és emésztőszervi jótékony hatásuk hozzáadódik a káposzta értékeihez. (Forrás: Házipatika)
A legjobb káposztás egytálételek
Nagyjából fél óra múlva kész is lesz a káposzta, ha úgy látod, hogy kevés alatta a víz, önts alá még egy kicsit, különben leéghet, azt pedig nem szeretnéd. A legfinomabb zöldségköretek
Élet a kenyéren, krumplin és rizsen túl, avagy egy köret lehet egészséges és finom is egyszerre, megmutatjuk, hogyan!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos
lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az
új
irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Most nektek is részetek lehet ebben az élményben, ami tényleg egy életre szól. Nosalty
- Orbán Viktor - miniszterelnöki interjú (Jó reggelt, Magyarország! - április 9.) | MédiaKlikk
- Párolt káposzta savanyú káposztából réception mariage
- Kozadat.hu
- Savanyú káposzta | Nosalty
- Www mvh gov hu elektronikus ügyintézés filmek
- Dinsztelt káposzta savanyú káposztából mézzel - Savanyú Káposzta Info
- Baleseti sebészet fiumei út orvosok
- Párolt káposzta savanyú káposztából recent version
- Párolt savanyú káposzta | Vidék Íze
- Párolt káposzta savanyú káposztából receptions
- Eladó olcsó házak pest megyében
- Párolt káposzta savanyú káposztából réceptions
Ami fontos, hogy 2-3 naponta forgassuk át a káposztát, majd ugyanúgy "lesúlyozva" zárjuk vissza a hordóba. Régen nagyszüleink is így készítették. Minden egyéb, a neten keringő egyéb megoldással nem érdemes kísérletezni. Honnan tudjuk, hogy kész-e a savanyú káposztánk? A Legősibb módszerrel: kóstolással. Az íze alapján tudjuk majd, hogy készen van-e. Amikor kész van a káposztánk, akkor az erjedés során a káposzta tetején lévő hab is elkezd eltűnni. Néha némileg bebarnul a teteje, de ne aggódjunk, attól még jó. Amit viszont jó tudni, hogy az erjedés gázképződéssel jár. Amikor kinyitjuk a hordót, vagy ha zárt térben van, vigyázzunk. Kinyitás után ne hajoljunk azonnal fölé. Nagy bajunk ugyan nem lenne- kivéve, ha egy zárt helyen tömegével állnak a hordók-, de nem túl kellemes érzés belélegezni. Hogyan tároljuk a savanyú káposztát az elkészülte után? Ha kész a savanyúságunk, akkor tegyük át hűvös helyre. Maximum 7-8 fokban kell tárolnunk, mert egyébként tovább fog folytatódni az erjedés. Ezt persze nehéz otthoni körülmények között biztosítani.
1/4 anonim válasza: Savanyú káposztából nem szoktak de ha nincs más jól meg kell mosni kinyomkodni és olajon megpárolni, lassú tűzön. 2010. febr. 11. 10:38 Hasznos számodra ez a válasz? 2/4 A kérdező kommentje: ok köszi. erre gondoltam. a másik káposztábol tudok csinálni, de most csak savanyu káposzta van itthon és kacsát sütök, a mellé kellene 3/4 anonim válasza: Nem tudom, hogy egyre lényegtelen is, mivel savanyúkáposztából a legfinomab minden! Ém úgy szoktam, hogy felvágom szép vékony csikokra vagy lereszeled, ahogy szoktad. Olajba piritok hagymát és szalona darabkákat, aztán bele a káposztát és feltöltöm vizzel.. sózni nem szoktam met általában elég sós. Majd köstolom, hogy mikor főtt meg. 11:06 Hasznos számodra ez a válasz? 4/4 A kérdező kommentje: köszi szépen igy fogom elkésziteni:) Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2021,
GYIK |
Szabályzat |
Jogi nyilatkozat |
Adatvédelem |
WebMinute Kft. |
Facebook |
Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.